A dolgozók és a partnerek egészsége érdekében számos biztonsági intézkedést hozott a TV2 Csoport, miközben a tévétársaság naprakész információkkal és a közvélemény folyamatos és széles körű tájékoztatásával támogatja a koronavírus elleni küzdelmet. Utóbbi már csak azért is kiemelten fontos, mert a járványhelyzet és a bevezetett kormányzati intézkedések következtében egyre többet tévéznek a magyarok.
Közeleg az Exatlon Hungary egyik legizgalmasabb pillanata, hiszen több hétnyi küzdelem után, a második évadban először, március 9-én a magyar válogatott a mexikói csapat legjobbjaival mérheti össze erejét. A Kívikók és a Bajnokok legjobbjai, erejüket egyesítve képviselhetik hazánkat a világ legjobb exatlonistáival szemben egy nem mindennapi estén, ahol végre revansot vehetnek a tavalyi megmérettetést követően.
Az évindító sikereket követően februárban is tarolt a TV2 Csoport. Az egész napra vonatkozó közönségarány tekintetében mindhárom fő célcsoportban élen jár, de a két nagy kereskedelmi csatorna kábelportfoliójának versenyében is erősebbnek bizonyult, mint versenytársa, az RTL Magyarország. Az Exatlon Hungary nem csupán nyerte saját idősávját, de növelte is fölényét a 18-49 évesek célcsoportjában. A TV2 vadonatúj showműsora, a Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada szintén sorozatosan nyerte saját idősávját februári adásaival mindhárom fő célcsoportban, míg a Mintaapák az eddigi legmagasabb közönségarányt elért epizódokat tudhatja magáénak az év második hónapjában. A Mokka és a Mokkacino is mindent vitt saját idősávjában, a Jocky TV és a Moziverzum pedig egyéves fennállását ünnepelte február 17-én.